Magyarország vs. Németország a fitness szempontjából

Pár hete abban a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy kilátogathattam a fitness és sport szempontjából Európa egyik piacvezető országába, Németországba. Kint létem során a pihenés mellett az egyik célom az volt, hogy felmérjem, megismerjem, hogyan is működik a német fitness ipar, a sport és rekreáció, illetve hogy viszonyulnak mindehhez az ott lakó emberek.

Mivel itthon személyi edzőként, rehabilitációs trénerként végzem hivatásomat, ebből a szempontból is érdekelt, vajon különbözőek-e az ezzel kapcsolatos nézőpontok a két ország között.

Nézzük meg, mire is lehet jutni egy hét alatt. J

Ha Magyarországot vesszük alapul, szerencsére kezd elterjedni az a nézőpont, hogy ha mozgásszervi panasza van egy embernek, akkor a kórházi kezelések, gyógyszerek, műtétek helyett a mozgást, mozgásterápiákat, alternatív gyógymódokat választják a lakosok. Ez egy viszonylag új keletű dolog, de abszolút működőképes. Hazánk nagy specialistái, képzőintézményei, fitness oktatói elég nagy marketing erejű cikkeket, kutatásokat publikálnak nap, mint nap a televíziókon, interneten keresztül. Jómagam is azt a nézőpontot vallom, hogy a mozgásszervi panaszok 99 százalékára a megoldás maga a mozgás lesz. Vannak kiváló terapeutáink, gyógytornászaink, és szerencsére már a nevesebb személyi edző képzések is preventív szemlélettel készítik fel a szakembereket, hogy ki tudják szolgálni ezt az igényt. Magyarországon nagy szükség is van rá, és lesz is, amíg ilyen léptékben haladunk előre az ülő életmód, és a digitalizmus világában.

Másik oldalról vizsgálva a dolgot, talán itthon az egészségügyben a gond az, hogy a szakemberek nem motiváltak sem anyagilag, sem a környezetük szempontjából. Így a jó szakemberek vagy alternatív megoldásokban gondolkoznak, vagy elmennek egy jövedelmezőbb lehetőség felé. Számtalan ilyet olvasunk, hallunk hírportálokon, hogy szakember és orvos hiány van Magyarországon.

Amikor a fentebbi helyzetet ecseteltem Németországban, rá kellett jönnöm, hogy egy teljesen más, azonban működőképes, úgymond „lakosságbarát” módszert alkalmaznak a probléma orvoslására.

Ha fáj valamid, azaz kialakul egy mozgásszervi panaszod, az ottani TB, egészségpénztár biztosít minden lakosnak egyéni fizikoterápiás kezeléseket, melyeket háziorvos javaslatára vehetnek igénybe. Amolyan receptszerűen felírják a panaszosnak az alkalmakat, melyeket teljes egészében az állam finanszíroz. A kezelések, és a fájdalom enyhítése után a gyógytornászok javaslatot tesznek mozgásformára, gyakorlatokra, és edzésmódszerre a problémától függően. Adott delikvens elmegy a javasolt helyre, és a neki előírt gyakorlatokat végzi, jó esetben a jövőben is panaszmentesen. Rossz esetben előjön ismét a probléma, ekkor pedig kezdődik elölről a fentebb leírt folyamat. Úgy vettem ki az elmeséltekből, hogy nem ódzkodnak háziorvoshoz, kórházba járni, mivel az egészségügy Németországban nagyon magas színvonalat képvisel.

A dolog árnyoldala, hogy épp ezért olyan, mint rehabilitációs tréner a személyi edzők között nem nagyon ismert, hiszen effektíve nincsen rá szükség. Persze attól még az adott edző beépítheti az edzésanyagába, csak nehezebb lesz megértetni a vendéggel, hogy arra preventív szempontból miért is lesz szükség.

Abszolút jellemző Németországra, hogy támogatja a lakosságot az egészséges életvitel szempontjából. Erre remek példa az egyik bank, aki leszerződött egy egészségpénztárral, hogy a sportolni vágyók helyzetét megkönnyítse. A program: Bejelentkezel egy olyan edzésre, edzőhöz, sportlétesítménybe, amely le van szerződve az adott egészségpénztárral, kifizetsz 100 euró összeget a foglalkozásért, amelynek a végén kapsz egy pecsétet. Ezt az igazolást benyújtod az egészségpénztár felé, akik a 80%-át, azaz 80 eurót visszautalnak a saját bankszámládra. Jól jártál Te, mert 20 euróért kaptál egy 100 euró értékű szolgáltatást, jól járt az intézmény, mert 100 euró bevétele lett. Az egészségpénztár pedig az állammal karöltve gazdaságos, hiszen a mozgásingerben gazdag életvitel következtében hosszú távon kevesebb orvosi ellátásra szorul a lakosság, mely több millió eurót hagy benn az egészségügy zsebében.

A következő, amire kíváncsi voltam, hogy a személyi edzők helyzete, megítélése milyen Németországban. Érdekes volt az a tapasztalat, hogy nem találkoztam egy edzővel sem, amikor ellátogattam egy fitneszterembe, de erről majd később…

A német lakosság alapból is sportosabb, mint a magyar (erre statisztika is van). Rengeteget kirándulnak, nagyon sok futó, kerékpározó emberrel találkoztunk ottlétünk során. Valahogy a személyi edzés, mint olyan, náluk inkább presztízs kérdése. Nagyon sok olyan edző van, akik házhoz mennek, vagy a szabadban edzik vendégeiket. Olyat is hallottam, hogy adott edző elmegy a delikvenshez, és megtanítja főzni, miután kipakolta és kiszelektálta a hűtőből az egészségtelen hozzávalókat. Meglepően nagy a kereslet az efféle szolgáltatásokra, amiért 80-100 eurót is elkérnek óránként.

Nyaralásom alatt elhatároztam, hogy addig nem jövök haza, amíg egy németországi fitness terembe nem látogathatok el, és nem edzhetek egy jót. 🙂

Két féle teremmel sikerült megismerkednem, melyek kicsit különböző koncepció alapján működnek.

Az első, egy high-tech terem, hasonlóan a magyarországi Oxygen Fitness & Wellnes üzletlánchoz. Általában az ilyen stúdiókban kötnek ki azok, akik fizikoterápia után elkezdenek edzeni. Itt nincs szükség edzőre, minden automatizált, egy-két teremedző áll szolgálatunkra, ha kérdésünk lenne.

A teremnek saját applikációja van, mely összeszinkronizálható telefonunkkal, és a bent lévő fitness gépekkel. Beülsz egy mellből nyomó gépbe, amit előzőleg a kezdő edzésterved alapján választasz ki, bedugod a saját chipes kártyád, majd köszönt a gép: „Hello XY, ennyi és ennyi ismétlést, ennyi és ennyi súllyal végezz el.” Miután megtörtént az előírt gyakorlat, a telefon szinkronizálja az adatokat, és mutatja a következő soron lévő feladatot.

A terem saját applikációja egyben motivációs feladatokat is képes ellátni, hiszen a havi teljesítmény alapján a teremben lévő összes vendéggel szemben rangsorol azon szempontok alapján, hogy mennyit fejlődtél ez idő alatt, mennyit erősödött az adott izomcsoport, hányszor voltál összesen edzeni, mennyi kalóriát égettél el összesen, stb.

Képes a program úgynevezett level-be sorolni a teljesítményünk alapján, mely lehet bronz, silver, gold, platina. Minden egyes elért szint után kedvezményeket kapunk a terem szolgáltatásaiból. Zseniális, és egyben kicsit ijesztő, ha belegondolunk, hogy egy applikáció részben képes kiváltani egy hús-vér személyi edzőt, de sok embernek ez fogja jelenteni a jövőt.

A másik csoda funkció az applikációban az volt, hogy a két ellentétes, azaz antagonista izomcsoportok fejlődését is nyomon követte a program. Ha a mellizom túl gyorsan fejlődött a hátizmunkkal szemben, erre is figyelmeztetett az applikáció, foglalkozzunk többet a hátunk erősítésével.

Az efféle high-tech terembe a tehetősebb emberek járnak, a társaságot a felső réteg alkotja. A hátrány, hogy edző híján funkcionális, egész testes gyakorlatokat nem végeznek, csak az előírt gépeken a megadott feladatokat sajátítják el az ott lévők.

Hazánkban nemrégiben megjelent az IWI GYM applikáció, melyben a fentebbiekhez hasonló funkciókkal ismerkedhetünk meg, erről részletesebben ITT olvashatsz.

A másik terem, ahol jártam a Denzlingeni Fitness-Loft Kraft.Werk. A napidíj ellenében átvehettem a vízálló szilikon órámat, mely a belépőt jelentette. Ezzel tudtam nyitni-zárni az öltözőkbe a szekrényeinket, előnye, hogy így nem kell külön kulcs a szekrényekhez.

Az első csarnokba 3 féle gépparkkal találkoztam. A kardió részleg számos futópaddal, ergométerrel, kerékpárokkal, és step-to-step lépcsőző gépekkel volt feltöltve. A lapsúlyos gépeknél minden izomcsoportra találtam külön masinát, illetve a szabadsúlyos részleg is nagy helyen, szépen ki volt alakítva. Az első benyomások pozitívak voltak, de ami igazán érdekelt, az a funkcionális részleg.

Két hatalmas keret, Core Bag, Kettlebellek, Hex rúd, Battle Rope, Slam ball, Togu, minden mi szem-szájnak ingere. A terembe belépve igényes, szép elrendezés fogadott. Kis ötletelés után elkezdtem bemelegíteni, aminek egy izgalmas 6 állomásos, teljes testet átmozgató HIIT edzés lett a vége.

Az edzés végeztével még pár gépet kipróbáltam a kinti nagy teremben is, majd a jól megérdemelt nyújtás után elégedett mosollyal vettem az irányt a zuhanyzók felé.

A nagyterem közepén szemembe ötlött egy kis doboz, melyben ABC rendbe kategorizálva dossziék voltak. Mint kiderült, edző által írt edzésterveket tartalmaz a tároló, melyek a vendégek neve szerint vannak kategorizálva. Adott delikvens megérkezik a terembe, kiveszi a dobozból a hozzátartozó edzéstervet, abszolválja a feladatokat, és saját magának rögzíti, hogy mit, hányszor, mekkora súllyal sikerült teljesíteni. Így saját maga nyomon tudja követni a fejlődését. Az ötlet kényelmi szempontból jó lehet, de edzői szemszögből nézve ismét felmerült bennem az, hogy miért helyettesítik ezzel a megoldással a személyi edzőket, hiszen a kint élők könnyebben meg tudják fizetni az efféle szolgáltatást.

A teremben töltött idő alatt egy személyi edzővel sem találkoztam, a funkcionális teremben is olyan vendégek voltak, akik nem nagyon tudták, mit kell ott csinálni. Sajnos azt nem tudom, hogy a rossz marketing, vagy a személyi edzők iránti érdeklődés hiánya lehet ennek az oka.

Érdemes átböngészni a stúdió honlapját is: https://www.fitness-lofts.de/studios/fitness-loft-kraft-werk-denzlingen/

Ami érdekes volt számomra még, az az egészséges táplálkozáshoz szükséges alapanyagok ára volt. Úgy indultunk neki az útnak, jó magyar szokás szerint, hogy „biztos minden drága lesz”. Épp az ellenkezőjét tapasztaltuk: egy doboz rizstej 1 euró 45 centbe került, ami itthon 700-800 Ft körül mozog. A helyi DM-be betérve a bio termékekhez is jóval olcsóbban hozzá tudtunk jutni, csokis-zabpelyhes müzli 2 euro 60 cent, csokis puffasztott rizs egy csomag 1 euro volt. Talán a csirkemell az, ami drágább kint, mint Magyarországon, köszönhetően annak, hogy mindenki általában disznóhúst eszik. A következtetést levonva, aki egészségesen akar Németországban táplálkozni, nem kell milliókat fizetni érte. Abszolút elérhető áron megkapható kint is minden, amire szükség lehet egy kiegyensúlyozott életvitelhez.

Egy hét alatt nehéz teljes egészében átlátni, hogyan is működnek a dolgok egy ilyen hatalmas piacvezető országban, de úgy gondolom, amiért mentem, és amire kíváncsi voltam, megkaptam. 🙂

IMG_2250
IMG_2249
IMG_2248
IMG_2247
IMG_2241
IMG_2218
IMG_2217
IMG_2216
IMG_2214
IMG_2212
OZ8B6944

Írta: Horváth Szabolcs