Élménybeszámoló: Spartan Race Veszprém

Jelenleg a legnagyobb hazai szervezésű terep és akadályfutó verseny a Reebok Spartan Race. Három kategóriában indulhatnak az érdeklődők, Sprint (5+ kilométer, 20+ akadály), Super (13+ kilométer, 25+ akadály) és a legkeményebb a Beast (20+ kilométer, 30+ akadály) nevet kapta. Aki viszont ezekkel sem éri be, lehetősége van megmérettetni magát az Ultra Beast (40+ kilométer, 60+ akadály), Hurricane Heat, illetve a jelenleg csak Amerikában elérhető Agógé versenyeken.

2017 Április első napján került megrendezésre az idei évi első Spartan Sprint verseny Veszprémben. Az esemény akkora népszerűségnek örvendett, hogy az Open kategóriáról le is csúsztunk, így a Charity, azaz jótékonysági futamban tudtunk csak indulni. A pálya megegyezett az eredetivel, más színű érmet, és másfajta pólót kaptunk a célvonalon túl, de az élmény ugyan az volt.

Ahogy közeledett a verseny napja, egyre jobban vártam, hogy mit fogok kapni a cirka 14.000 forintos jegyért, milyen élményekben lesz részem, és hogy mennyire leszek sáros.  🙂

A rendezvényszervezők minden egyes e-mailben tájékoztatták a nevezőket, hogy ez a verseny nem játék, tessék keményen készülni mindenkinek. Így utólag én is ezt mondom, buliból, csak mert “menő” a Spartan Race Finisher póló (amúgy tényleg az! ) még felelőtlenség felkészületlenül részt venni rajta.

Részemről heti öt napos “sportág specifikus” edzések előzték meg a megmérettetést, de erről majd egy másik cikkben..

Elérkezett a várva várt nap, a helyszínre érkezve tudatosult bennem csak, hogy valóban mekkora eseményről beszélünk. Akkora volt maga a START-CÉL zóna, hogy a várt 7500 nevező gond nélkül elfért. Regisztrációs sátrakból rengeteg volt, így nem okozott különösebb gondot a becsekkolás, póló átvétele. A futamunk 2-3 óra múlva kezdődött, de bőven volt látnivaló: a szervezők úgy alakították ki a pálya végét, hogy azt egy patakban kellett teljesíteni, néha kimászva egy-egy akadályhoz, majd vissza a vízbe. A patak a rendezvény helyszínét ketté szelte, így két oldalról tudtunk szurkolni az épp akkor teljesítő versenyzőknek. Már ekkor gyanús volt, hogy az egyik feladatnál túl sokan küzdenek a sikertelen teljesítésért járó 30 darab Burpee-vel. Felmértük a terepet, megnéztük a kiállító sátrakat, megvettük az “I Love Burpees” matricát, majd kezdődött a bemelegítés, és egy hangos AROO után elindultunk életünk első Spartan Race-jén.

A startvonalon áthaladva rögvest talán az egyik legnehezebb akadály következett, egy iszonyat meredek emelkedő, néhol négykézláb, de sikerült felmászni a tetejére. Pár szusszanás után indulhatott a futás, izgatottan vártuk a következő kihívásokat. Palánkon át, palánk alatt mászások, egyensúlyozás deszkán, kúszás-mászás szögesdrót alatt, negatív rámpa, farönk cipelés. különösebb gondot nem okoztak az akadályok, köszönhetően a felkészülésnek egyensúlyból, erőből, koordinációból nem volt hiány.

Következett a dárdadobás, melyet 6 éves kézilabdás múltam ellenére vagy fél méterrel mellé dobtam a bábunak. Robi (Hegedűs Róbert – vele teljesítettem a versenyt) gond nélkül acceptálta a feladatot, a dobása kicsit erősre is sikeredett, így az önkéntesnek okozott némi nehézséget a dárda kioperálása a bábuból.

Tovább haladva egyre magasabb, nehezebb akadályok következtek, kötélmászás, hálón való felkapaszkodás, sáros, iszapos részek, majd szép lassan elérkezett a fentebb említett patakos szakasz. Jól kitalálták a rendezők: a nemrég még kintről való szurkolóból hirtelen mi lettünk a versenyzők, nekünk szólt a “nyomjad, gyerünk!”.

Ez a végére akkora adrenalin löketet adott, hogy szinte vérszemet kapva vágtunk neki az utolsó kilométereknek.

Ezen a részen két akadály is nehézséget okozott. Az első egy alumínium csövön való felkapaszkodás utáni gyűrűkön történő átlengés, végén megkongatva egy harangot. Robi az utolsó gyűrűt elvétve az oldalával hatalmasat esett, hirtelen a minket körülvevő szurkolók is felszisszentek egy másodpercre. Ilyedtemben reflex szerűen elengedtem a gyűrűt, és mentem segíteni, közben két dologra jöttem rá: nem lett gond Robinak az esésből, illetve így nekem sem sikerült teljesíteni az akadályt. 

Nagy levegő után derékig vizesen – sárosan mentünk tovább, ahol is egy olyan feladat következett, ami számomra (és a versenyzők 99%-ának) teljesíthetetlen volt. Egy döntött falemez, oldalán 20 centiméteres láncok kis közönként, néhol pici kapaszkodók, amire talán a hüvelykujjam felfért. Úgy kellett végig mászni ezen a csoda szerkezeten, hogy miközben a vizes – sáros kezeddel szorítva a láncokat oldalazva haladsz, a lábad nem érinti a talajt. Személy szerint egész délután egy embert láttam, aki teljesítette ezt, hatalmas tapsot kapott.

A pálya legvégén jött a legvizesebb akadály, 5 méteres szakaszt kellett átúszni, hogy tovább tudj haladni a célvonal felé. A víz nem is igazán ott okozott gondot, ahol az a bizonyos beleért, hanem amikor felhevült testtel a mellkasod elmerül. Szokatlan érzés volt, amikor a jéghideg víz annyira összehúzta a tüdőmet, hogy nem voltam képes levegőt venni, de ezt leszámítva minden rendben volt.

Innen már csak egy mászás, és a tűzön – parázson való átugrás következett. Jól ki volt találva a sorrend, mert így nem kellett csurom vizesen végigfutni a pályát. A célvonalon áthaladva megkaptuk a jól megérdemelt érmünket, gratuláltunk egymásnak Robival, megölelgettem a párom, majd mentünk a kötelező sáros – koszos fotózkodásra.

Összegezve a versenyt, talán a legkellemesebb benyomást az önkéntesektől kaptam. Rengetegen voltak, és mindenki kivétel nélkül mosolygott, szurkolt, segített. Hatalmas energiát kaptunk Tőlük. Az akadályok profik voltak, melyek közül hármat nem sikerült legyőznöm. A pálya néhol okozott kihívásokat, de inkább az emelkedőn való futás volt számomra nehezebb, amúgy különösebb fáradtság, és izomláz nélkül is teljesíthető volt.

Hatalmas élmény, adrenalinbomba, ajánlom mindenkinek, de kizárólag a versenyre való felkészüléssel. Gratulálok a szervezőknek a rendezvényhez, találkozunk Októberben Eplényben a következő Spartan Sprint Race versenyen! Mi már készülünk, és Te?  

Írta: Horváth Szabolcs